Belépés
Keresés
Hírlevél
Banki fizetési szolgáltató:
CIB Bank Zrt.
Banki fizetési szolgáltató: CIB Bank Zrt.
Elfogadott kártyatípusok
Elfogadott kártyatípusok

Kiállítás ajánló


 

(M)érték

2006. november 16. – 2007. január 17.
Ernst Múzeum, VI. ker. Nagymező u. 8.

 


Vaskos közhely, hogy a két világháború közti időszak meghatározó fényképészei között több magyar is jelentős szerephez jutott az egyetemes fotográfia történetének alakításában.

Mint ahogy köztudomású az is, hogy a fent nevezett fényképészek hazájukat ilyen-olyan okok miatt elhagyva, emigránsként érték el sikereiket, miközben a Magyarországon maradt, hasonlóan tehetséges fotográfusokat szinte senki sem ismeri. Elmondható tehát, hogy a világ nagy fotógyűjteményeinek zömében a felsorolt alkotók egy vagy több művükkel, fontos vagy kevésbé fontos alkotásaikkal szerepelnek. Ennek megfelelően a művészek életműből kiragadott képeinek, sőt életműveinek kutatása a világban elszigetelten, de folyik, ezért bizonyos megállapítások kanonizálódnak, bekerülnek a köztudatba, mások periférikus jelentőséggel bírnak csak. A Magyar Fotográfiai Múzeum az alapítása óta eltelt 16 esztendőben sokat dolgozott és dolgozik, hogy a magyar fotóművészet e jeles képviselői fontosságuk, súlyuk arányában értékelődjenek a nemzetközi fotóművészeti fórumokon. Kiemelten gondot fordítunk arra is, hogy a fotográfusok hazai kötődéseit, gyökereit megmutassuk, ezzel olyan ismeretekhez juttatva más nemzetek kutatóit, melyek előttük esetleg rejtve maradnak, de az életutak egésze szempontjából nem közömbösek.

A Fotóhónap 2006 keretében rendezett, az öt nagy magyar művészt bemutató fotótörténeti kiállítás érdekes kísérlet, melyhez foghatóval még nem találkozhatott a szakmai közönség és a látogatók sem. Megpróbáljuk az öt, nagyon különböző életutat bejárt, nagyon másképpen alkotó, mégis sok szállal egymáshoz kapcsolódó fotográfus pályáját műveikkel reprezentálva végigkövetni, hogy az időben, térben összekapcsolható műveiket, a velük megtörtént eseményeket kronologikus rendben, folyamatukban, mégis tematikailag elkülönítve jelenítsük meg. Szeretnénk, ha a kiállítások értő közönsége felfigyelne olyan tendenciákra (anélkül, hogy ezt didaktikusan a szájukba rágnánk), melyek összekapcsolják ezeket a magyar gyökerű, magyar származású alkotókat. Figyelemmel kísérhetjük, hogyan közelített vagy távolodott pályájuk az egyes időszakaszokban, láthatjuk, hogyan járta be ki-ki a maga útját, miközben szellemileg és fizikailag is folyamatosan kapcsolatban voltak egymással.

A kiállítás alkalmából megjelentetett katalógusban az életrajzi párhuzamokat helyezi előtérbe a szerző, Kincses Károly, hangsúlyozva a személyes kapcsolatokat: hogyan találkozott Kertész Brassaival, hogyan segítette Capát Kertész vagy Moholy, milyen kapcsolatba került Munkácsi élete során Kertésszel stb. Mindezek a tendenciák, kapcsolódások és eltávolodások a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből válogatott eredeti műtárgyak által kerülnek bemutatásra. Azok, akiket nem érdekelnek a fotóművészeti tendenciák, az emigránslét általánosítható megállapításai, láthatnak 250 darab remek fekete-fehér fotográfiát, világszerte ismert alkotásokat, és eddig még múzeumban be nem mutatott képeket egyaránt.

Technikai adatok:



Bemutatásra kerülő képek száma:
Brassai: 22 kép az 1928-1956 közötti időszakból
Robert Capa: 58 kép az 1932-1954 közé eső periódusából
André Kertész: 71 kép 1912 és 1984 a legrégebbi és a legutolsó képe itt
Moholy-Nagy László: 50 kép, melyek 1920-1936 között készültek
Munkácsi Márton: 49 kép 1923 és 1962 közötti időszakból

A kiállítás csak vintázs kópiákat vagy utólag készült, de a szerző vagy örököse által hitelesnek elismert nagyításokat tartalmaz. A kiállítás alkalmából megjelenő katalógus 140 képpel illusztrált.

Kincses Károly
( http://www.ernstmuzeum.hu )

Minden jog fenntartva! Fortunatus Kft 2006.  |  Art-Area Kortárs Művészeti Galéria  |  www.art-area.hu  |  Adatkezelési azonosító: 01496-0001 | PHP: onereason.eu